|
|
Az Aranykor hajnalán
10-01-29
Sokan félreértik azt amikor a cionista világuralomra való törekvésről beszélünk, mert ők úgy hiszik, hogy ez a terv a zsidók egészére vonatkozik, pedig egyáltalán nem. A cionisták azok a személyek, akik a zsidó világ mögött állnak és a zsidókat pajzsként használva ügyködnek a világban és amikor valaki le akarja őket leplezni és rájuk mutat, hogy valójában ők a világot fenyegető terroristái, akkor antiszemitának bélyegzik azt. Izrael egy ál-álam és a Vörös pajzsos Rothschild famili támogatásával jött létre, hogy konfliktust lehessen szítani a térségben; hogy a világ államait felsorakoztassák mögé, hisz ki ne akarná támogatni egy majdnem kiirtott népet; valamint ha Izrael beteljesítette azt, amiért valójában létrhozatott, fel is lehet áldozni a zsidóságot, nőket, gyerekeket, férfiakat, akiknek közük sincs az egészhez.
A felszámolás pedig egy muzulmán világ elleni háború alkalmával lehetségessé is válhat. Ez le van írva Albert Pike három világháborús tervében, hogy a cionisták szorgalmazta világot és a muzulmán világot össze lehet ugrasztani, ezzel mind a két vallást is el lehet törölni -örökre. Hát nem aranyos? Luciferi világuralmat akarnak és tervük lassan a végéhez közeledik, s nem árt ha felkészülünk rá.
A Cionista Démoni Elit Zsodók ártatlan embereit, felakarják használni arra, hogy igazoljanak egy muzulmánok elleni háború szükségességét, mert már megint bántják őket, és ez az amiért Izraelt létrehozták -eltörölni a polaritásokat. Az Elitet nem érdekli az emberek. Ugyan ők szorgalmazták a zsidó államot, de egyáltalán nem zsidók sőt ateisták és hogy megkaparintsák a világ irányítását mind a két partot elpusztítják. Nem a zsidókra kell haragudni, hanem a cionokra, akik állarcba bújva terrorizálják a világot. USA és Izrael a világ elleni terrorhálózatoknak ad otthont. E két állam nyomában csak pusztulás és nyomor jár. Ahol megjelenek, ott a halál biztosan aratni fog! (itt sem a lakosokra gondolok, hanem az elitjeire).
Magyarország is Elitista (idejött látogatóba az izraeli vice president. Vajon miről beszélgethettek Bajnaival?) Felszámolják Izraelt, mert már nem kell. A zsidó népet pedig más népek leigázására használják, végül azokat is megszüntetik. Vedd észre: az Elitnek nincs hazája, népe. Sehová sem tartozik, csak magának él! Hányan lehetnek? Néhány százan? Övéké a világ és azt csinálják amit akarnak, azt mesélnek nekünk amit akarnak! Lucifer az ő Istenük!

A hagyományos államok legfontosabb feladata ma már a globális szervezetek legitimációja, ezek döntéseinek regionális végrehajtása és a helyi közigazgatás. Az új világrend tehát elitista lesz, mert a Hálózat nem bízik a nép uralmában "a népért a nép által", mint azt Lincoln akarta. A Hálózat a könnyebb utat választja: a társadalom tudatának a manipulációját a médiák által.”
Dr. Drábik János: Ez a törekvés burkoltan, de cionista fasizmus! Miért? Nézzük a fasizmus lexikon szerinti értelmezését: ,,A finánctőke legreakciósabb, soviniszta, imperialista elemeinek nyílt terrorista diktatúrája, amelyet erőszakos terjeszkedés, faji gyűlölet, szítása jellemez.” 1. A Bilderberg csoport a finánctőke vezetőiből áll, mint a Világbank elnök, Paul Wolfowitz. 2. A csoport által bevezetett neoliberalizmus reakciós, hiszen mindenkit a földbe döngöl, aki nem engedelmeskedik neki: lásd. az EU esetét. 3. Ez a hatalom soviniszta is, mert más népek leigázására tör: a magyarság (de ugyanígy a kurdok, csecsenek, vagy a palesztinok) XX.-ik és XXI.-ik századi irtását ölbe tett kézzel nézi, sőt az irtóikat támogatja! 4. Ez a hatalom imperialista, hiszen világuralomra tör. Ma már alig van kormány a Földön, amelyik nem a Világbank, és a Bilderberg-csoport parancsai szerint dolgozik. 5. Ez a hatalom terrort alkalmaz a vele szembeszegülőkkel: gazdasági embargó, egyéb zsarolás, katonai fenyegetés, stb. Lásd Thatcher eltávolítása, Carrol Quigley szakmai ellehetetlenítése, a chilei tüntetők bebörtönzése, vagy a legutóbbi budapesti 2006 októberében történt véres tömegveretés. 6. Ez a hatalom diktatúrát alakít ki, mert más módon nem tudná a terveit véghezvinni. Lásd Bush totálisan ellenőrzött állama, vagy Gyurcsány ,,Új Magyarországa”, ahol már verset is koboztak el, tehát aki nem akarja beszélni, vallani az ,,újbeszélt” (Orwell 1984 című regényében a totális állam nyelve, amely a gondolkozást is megszabja), az megjárja! 7. Erőszakosan terjeszkedik: erre a legjobb példa Irak ,,felszabadítása”, és ,,demokráciává alakítása”, annak népének a megkérdezése nélkül. 8. És végül a faji gyűlöletet is szítják, a következő rafinált módon: arra ösztönzik az embereket, hogy mindenkit közösítsenek ki, aki nacionalista, antiszemita, fasiszta, neonáci, stb. Ez eddig rendben is lenne, de mit gondolnak Olvasóim, ki mondja meg, hogy ki a felsoroltak tagja? Természetesen a balliberálisok, mint Wolfowitz, Almunia, Gyurcsány, Bush és társaik. Itthon a Népszava újságírói, és az MSZP-SZDSZ politikusai. Valójában a leantiszemitázott, leszarmagyarozott tiltakozók a saját nemzeti érdekeiket, és kultúrájukat védik, a mindenkit kozmopolitává kollektivizáló neoliberalistáktól. Larousse Enciklopédia.
És, hogy miért cionista ez a fasizmus? Azért mert az élén az izraelita világuralomra törő izraeliták állnak. Ez a folyamat mára már annyira előrehaladott állapotban van, hogy az egykor független amerikai nemzet vezetése is az ő akaratuk előtt hajlong, és a Fehér házon, valamint a szenátuson keresztül az ő, cionista világuralmi törekvéseiknek lett a kiszolgáló eszköze. John J. Mearsheimer (Chicago Egyetem) és Sephen M. Walt (Harvard Egyetem) The Israel Lobby and U.S. Foreign Policy című könyvében azt állítja: a Bush-kormány nemzeti érdekeit félretéve, Izrael érdekéből indította meg a háborút Irak ellen, amely kizárólag Izraelre nézve jelentett veszélyt. Ezt a cionista fasizmust vitte filmre a jeles, nem régen elhunyt filmrendező, Aaron Russo a ,,Freedom To Fascism” című, nagy port, és széleskörű nemzeti ellenállást kiváltó dokumentum filmjében.
Ezért merte nyíltan kijelenteni a Római Klub alapítója Aurellio Peccei 1982 márciusában, Párizsban: ,,Az emberek olyanok, minta rovarok. Túlságosan szaporák: megérett az idő, hogy a nemzet koncepcióját, amely gátat jelent a világkultúra útjában, próbára tegyük.” A ,,világkultúra” kifejezés alatt persze a világuralmat kell érteni. A ,,nemzet” ,,próbára” tevése pedig a nemzet felszámolását jelenti a neoliberális szótárban.
Ezért tudta bizonyossággal állítani Simon Peresz október 10-én Tel-Avivban, hogy:
„Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van neki. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások”, „Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot”, mondta Simon Peresz izraeli államelnök.
Komment 
-
1. Lucifer (Válasz erre):
2010. 01. 29. 23:49
Szia AnathDas .
Jó a cikk,de azért Lucifert nem kellene ennyire a rossz oldalra állitanod.Úgy látom te már aránylag tísztában vagy vele,hogy nem kell mindent,vagy inkább nem sok mindent lehet elhinni abból amit a hatalmon lévők mondanak.Már pedig elég sokáig a hatalom egyik irányitó szervezete a katolikus egyház volt,éppen ők terjesztették Luciferről azt a sok negativ dolgot ami miatt most te is rossznak gondolod.Szerinted vajon miért tették? Te hiszel nekik?
-
2. Silas108 (Válasz erre):
2010. 01. 30. 11:28
Itt felmerülne egy kérdésem, ami már régóta foglalkoztat, az előző kommentek kapcsolaatban: Lucifer eredetileg angyal volt, ha jól tudom. és már hallottam külömböző történeteket Róla, aaz egyik nagyon megfogott.. A történet lényege az, hogy Lucifer nem haragból, hanem Istent szolgálva válalta a száműzetést. Nekem is folyton kérdések járnak az elmémbe Vele kapcsolatban, hisz Írtad, mindenki (jó és rossz egyaránt) Isten szolgája.. Nem kötözködés miatt, csupán, hogy tisztán lássak, szeretném, ha valaki kifejtené bővebben ezeket a dolgokat. Bár Bhakti Tirtha Maharaja a lelki harcos III-ban beszél róla bővebben, számomra mégis homályos, hogy vannak e olyan gonosz lények - démonok és lecsúszott angyalok - akik önként válalták e ezt a szerepet Isten iránti szeretetükből?
-
3. Silas108 (Válasz erre):
2010. 01. 30. 11:46
Valóban, hogy a témához kapcsolatosan is hozzáfűzzek valamit, szemmel látható, hogy a vallásokat igyekeznek eltörölni a Föld színéről.. És a leg szebb, hogy az emberek tényleg elhiszik, hogy ahol vallás van, ott baj van... Sajnos az a gond, és remélem érthető leszek, hogy a vallási vezetők életformája nem egyezik meg Isten hírnökeinek és tiszta szolgáinak tanaival( tisztelet a kivételnek), így hiteltelenné válik mások számára minden szabály és parancsolat. Nem szeretnék belespekulálni semmit, hogy ez miért így van ahogy, és, hogy - mert mindenki a keresztényekkel jö - a keresztény egyház nevéhez miért tapad ennyi rossz dolog és gondolat, vagy a muzulmánokhoz, és sorolhatnám.. Srila Prabhupada világosan elmondta: Addig, míg az egyházak nem gyakorolják a kegyességet, és nem úgy értelmezik a szabályokat ahogy vannak pl a ne ölj kérdését, addig nem lesz se hiteles, se pedig tiszta! És most durva leszek valószínülegg, és elnézést érte, de nem a fanatikus vezetőknek és törvényeket nem követő papoknak kell imádkozni, hanem Istennek, és az ő és tiszta, odaadó szolgáinak tanait elfogadni... És itt bárkiről beszélhetünk, Jézusról, vagy Allahról is, ami az írásokba benne foglaltatik, csak az nem történik meg a világban, és természetes, hogy ilyenkor kialakul egy vallásellenes hiszti... És ártatlanok halnak meg csupán azért, mert megalomániások, és hataloméhesek a vezetők... elnézést!
-
4. AnathDas (Válasz erre):
2010. 01. 30. 18:27
Lucifer! Én nem gondolom azt, hogy jó valaki vagy nem jó, mert ebben a világban minden az Úr tervének van alárendelve. Még a rosz dolgk is az Úrért vannak az Ő örömére. Lucifert egyébként nem is tudom hogy hová tegyem, mert Védikus Irodalom nem beszél ilyen és hasonló történeteket. De a lényeg hogy ŐK hisznek benne.
-
5. Janó (Válasz erre):
2010. 01. 30. 20:49
Felejtsük már el szegény Lucifert. Valahogy úgy jártunk vele is, mint a globális felmelegedéssel/lehűléssel, a terrorizmus elleni harccal, a háegyeneggyel, meg az egyéb baromságokkal, amiknek a földi halandó egészen egyszerűen nem hajlandó utánanézni, mert biztos úgy van, ha egyszer azt mondta a tévé...:-) Ha pedig valaki piszokul unja magát és ráér, keresse már meg bármelyik szentnek tartott irományban a Luciferre való utalásokat.
De aztán ne nagyon panaszkodjon, ha több évi molyolás után sem talál semmit.
-
6. Kappa (Válasz erre):
2010. 01. 30. 21:28
Lucifer az Anyaisten neve, csak ellopták tőle, mint ahogy más Isten-jelképet is a sátánizmushoz vagy nőellenességhez, stb...
-
7. szulthan (Válasz erre):
2010. 01. 30. 22:09
A tradicionális értéket és mértéket sikerült tudatosan úgy összezavarni a háttérhatalomnak, hogy teljes káosz van azok fejében, akik nem térnek vissza a gyökerekhez.Nőjünk fel az időkhöz, amiket megélünk.
-
8. Lucifer (Válasz erre):
2010. 01. 31. 4:07
Szia AnathDas . Lucifer=fényhozó Azt,hogy nincs jó meg rossz én nem egészen úgy látom mint te.Egyébként ezt elég furcsa is volt olvasni tőled,amikor szinte minden írásoddal támadod azokat akikről én úgy gondoltam,hogy te is rossznak tartod őket.
Ha valaki azt mondja,hogy minden az isteni terv része,az olyan mintha azt mondaná,hogy úgy is mindegy mit teszünk,mert semmi értelme erölködnünk mert úgy is az lesz amit Isten tervezett. Ez azért nem egészen így van.Az igaz,hogy az élet céljának mindenképpen a fejlődésnek kell hogy legyen,viszont ha ez a fejlődés nem ér el egy bizonyos szintet akkor meg van rá az esély,hogy megsemmisül az egész és kezdődik újra egy kicsit más formában ami által nagyobb lehetőség van a fejlődésre.Az előttünk lévő földi civilizációval ez történt.
Most viszont már egy picit többről szól a dolog,mert a rossz,vagy sötét oldal célja Isten legyőzése a fizikai világunkban.Úgyanis itt Isten bennünk embereken keresztül tud leginkább megnyilvánulni még pedig az igazság és szeretet által.Ezért éppen ezek azok a dolgok amelyet ígyekeztek "kiölni"az emberekből ,és helyette olyan negativ spirituális energiát kiváltani az emberekből amely őket erősiti.
-
9. jason4886 (Válasz erre):
2010. 01. 31. 4:10
Ez Egy kicsit durva lesz de nem akarok senkit sem megfelelliteni de tudnunk kell ezeket! Úgy hiszem, eljött az ideje, hogy felfedjek néhány olyan dolgot, melyek előtt az utóbbi évtizedekben tanácstalanul állsz. Jó lesz, ha megérted ezeket, hogy tudd, miként kell viselkedned a most alakuló Új Világrendben. Szeretnénk, ha új társadalmunk aktív és szerves részévé válnál. Elvégre a te érdekeidet szolgálja leginkább.
Mindenekelőtt a teljesebb együttműködés érdekében nem árt, ha tisztában vagy szándékaink egy részével. El sem tudom mondani, milyen nehézségeknek nézel elébe, ha ellenállsz. Megvannak az eszközeink, hogy elbánjunk az ellenállókkal. Azért csak most mondom ezt, mert most már úgyis késő visszafordítani a dolgokat. Már rég elmúltak azok a napok, hogy meg lehessen állítani minket. Az egész föld és a pénzügyek fölött totális hatalommal bírunk, ehhez jön még a fontosabb médiapropaganda, és egyszerűen semmilyen módja sincs, hogy egy nemzet vagy hatalom legyőzzön minket.
A világ összes országában a kormány minden szintjét szemmel tartjuk. Tudjuk, hogy miket terveznek, mert mindig mindent figyelünk. Mindent tudunk az államok titkairól. A közelmúltban Kína azzal vádolta az amerikai médiát, hogy Koszovóval kapcsolatban hazudik. Ó ti ostobák, persze, hogy hazudunk. Így az embereket mindig kétségben és ellentmondásokban tudjuk tartani. Ez nagy segítség számunkra. Nem figyeled a talkshow-jelenséget? Néhányan közületek azt hiszik, hogy mi vagyunk a liberálisok, és a jók a konzervatívok. A valóságban mindkettő a mi céljainkat szolgálja. Mindkét tábor csak a mi jóváhagyásunk pecsétjével működhet, de az igazi ügyeket egyik sem hozhatja nyilvánosságra. Azzal, hogy minden szinten ellentéteket szítunk, senki sem tudja, mit tegyen. Így ebben a zavarban minden ellenállás nélkül továbbmegyünk, és véghezvisszük, amit akarunk.
Itt van például az Egyesült Államok elnöke. Bár rendszeresen túllépi hatáskörét, senki nem állíthatja meg. Még a Kongresszusnak sem áll hatalmában megállítani. Azt teszi, amit mi akarunk, mert tudja, hogy ha nem, akkor a meglehetősen sötét jelleme miatt egy pillanat alatt eltávolíttathatjuk. Nem zseniális stratégia ez részünkről? Nem vihetsz minket bíróságra, mert nem látsz bennünket, és persze a bíróságok is a mi szolgálóink. Mi irányítunk mindent, és te azt sem tudod, hogy kit támadj. Meg kell vallanom, ez a rejtett kéz csodálatosan ki lett gondolva, és semmilyen hasonló méretű történelmi precedens nem ismert. Mi uraljuk a világot, és a világ még csak rá sem jöhet, hogy ki uralkodik felette.
Ez igazán csodálatos. A médiában pontosan azt tálaljuk eléd, amit akarunk, hogy tegyél. Aztán, egy villanással később, kis szolgálóink engedelmeskednek. Oda küldünk amerikai és európai csapatokat, ahová csak akarunk, olyan szándékkal, amilyennel csak akarunk, és ti kötelességtudóan szolgáljátok ügyünket. Mennyi bizonyítékot kérsz erre? Rá tudunk venni, hogy el kívánd hagyni otthonodat, családodat és háborúba menj, pusztán a mi parancsunkra. Csak valami zagyvaságot kell eléd tenni az elnöki asztalról, vagy az esti híradóból, és fel tudunk tüzelni mindnyájatokat, hogy bármit megtegyetek, amit akarunk. Nem csinálhatsz mást, mint amit mi eléd teszünk.
HIÁBAVALÓ ELLENÁLLÁS
Ha bárki ellen akar állni nekünk, megvannak a módszereink, hogy nevetségessé tegyünk, mint ahogy a milíciamozgalommal is megtettük. Örömünket leltük abban, hogy ezzel a mozgalommal mutattuk meg a világnak, milyen tehetetlen minden ellenállás. Olyan ostobán néztek ki, ahogy meneteltek fegyvereikkel, mintha méltó vetélytársuk lennének hadseregünknek. Nézd mit tettünk Waco-nál. A Dávid-szekta kis fegyverraktára segítségükre volt? Bőségesen megadóztattunk, és a pénzből olyan modern fegyvereket fejlesztettünk, amikkel semmi esetre sem lehet vetélkedni. Saját pénzedből lett kovácsolva az a lánc, amellyel megkötözünk, mert az összes pénz a mi ellenőrzésünk alatt van.
Vannak köztetek, akik azt hiszik, hogy megszökhetnek azzal, hogy vidéken vesznek házat, és kertészkednek. Hadd emlékeztesselek, hogy így is földbérletet fizetsz nekünk. Ja, lehet, hogy ingatlanadónak hívod, de így is nekünk fizeted. Látod, bármit is teszel, szükséged van a pénzre. Ha elmulasztod a földbérlet fizetését, akkor elvesszük a földedet, és olyannak adjuk el, aki fizet utána. Azt hiszed, hogy nem tehetjük meg? És a földbérletedből fizetünk azért, hogy elveinket a gyerekedbe sulykolják az általunk létrehozott nyilvános iskolákban. Azt akarjuk, hogy jól belenevelkedjenek a mi gondolkozási rendszerünkbe. Gyerekeid azt tanulják, amit mi akarunk, hogy tanuljon, és akkor, amikor mi akarjuk, hogy megtanulja, és te fizetsz érte a földbérleten keresztül.
Ezekből az alapokból finanszírozunk más olyan projekteket is, melyeket fontosnak vélünk, és vállalkozóinkat busásan megfizetjük munkájukért. Talán kétségbe vonod, hogy a gyerekeid a mi tulajdonunkban vannak, vagy hogy van ilyen kontrollunk, de majd rájössz, hogy így van. Bármikor mondhatjuk, hogy rosszul bánsz a gyerekeiddel amikor elfenekeled őket, és elkobozzuk őket. Ha nem jelennek meg az iskolai belesulykoláson, hanyagsággal vádolhatunk, így át kell őket adnod nekünk. A gyerekeid nem a tieid. Ők a mieink. Oltásra kell vidd őket, kórházainkba kell hozd őket, ha úgy döntünk, vagy elvesszük tőled. Ezt te is tudod, mi is tudjuk.
Elektronikus kereskedelmünkön keresztül láthatjuk, hol vagy, mit veszel, és mennyi pénzből gazdálkodsz. Mit gondolsz, honnan vesszük a havi pénzügyi statisztikát? Az Internetről és más forrásokból még azt is tudjuk, hogy miként gondolkodsz, és mit mondasz. Nem különösebben fontos számunkra, hogy mit hiszel, amíg azt teszed, amit mondunk. Hogy mit hiszel, amúgy is badarság. De ha azt hiszed, hogy követőd van, és mi úgy látjuk, hogy valamelyest veszélyes vagy ügyünk számára, megvannak a módszereink, hogy elbánjunk veled. A csínytevés Pandora-szelencéjével kelepcébe csalunk. Addig hurcolhatunk bíróságra, hogy sose kerülsz ki belőle. Ilyen vagy olyan ürüggyel könnyedén kiforgathatunk a vagyonodból. Kimeríthetetlen tárházunk van, melyből ügyvédeinket megfizethetjük. Egyébként ezeket az ügyvédeket adó formájában te fizeted. Te nem rendelkezel ilyen hatalmas vagyonnal. Nem buktattuk meg már eddig is sok ország uralkodóját eszközeinkkel? Azt hiszed, hogy parányi személyed méltó vetélytárs számunkra?
HIÁBAVALÓ SZERVEZETEK
Nézzük meg vallásaitokat és az "Erkölcsi Többség" nevű mozgalmat. Az "Erkölcsi Többség" se nem erkölcsi, se nem többség. Örömünkre szolgált, hogy ezt az idétlen mozgalmat felhasználva tettük nevetségessé a keresztény hitet. Azokat az ostobákat, akik ezt a szervezetet irányítják, a végén mindig tojással dobálják meg. Mi persze mindig megvédtük őket, ahogy sikeresen megvédtük az NRA-t is. A médiapropagandánkon keresztül úgy láttatjuk, mintha az Országos Lövészegyesület (NRA) lenne az új radikális támadás elindítója. Nem állítottuk a feje tetejére az amerikai konzervatív mozgalmat? Ha célunkat szolgálja, akkor a konzervatívokat használva fejük tetejére állíthatjuk a liberálisokat. Nekünk mindegy. Mind azt a célt szolgálja, hogy elhitessük veled, két oldal küzd az adott pozícióért. Ez segít, hogy a dolgok tisztességesnek és szabadnak tűnjenek, mivel mindenki hallathatja hangját. Most már tulajdonképpen csak egy oldal van mindenféle álarcban, de te képtelen vagy szándékainkat mélyebben felfogni. Látod, azt tehetünk, amit akarunk, és te semmit nem tehetsz ellene. Nem tűnik elfogadhatónak számodra, hogy egyszerűen szót fogadj és szolgálj minket? Máskülönben csak felemészt az az ellenállás, amelyről azt hiszed, hogy felszabadít. Nincs felszabadulás. Képzeld el miként is lehetne. Mi látunk el üzemanyaggal az autódhoz. Bármikor leállíthatjuk, ha akarjuk, és valamilyen üzemanyaghiányra hivatkozunk. Mi van, ha elromlik a kocsid? Nélkülünk nem kaphatsz alkatrészt. Mi szállítjuk az összes forgalomban levő pénzt. Szeszélyes vágyunkkal bármikor megállíthatjuk az ellátást, vagy teljes krachot idézhetünk elő. Aztán utasíthatjuk az elnököt, hogy nyilvánítsa az összes pénzt értéktelennek, és új pénz bevezetése válik szükségessé. Minden biztonságba helyezett készpénzed egy pillanat alatt füstté válik.
Nincs szükséged élelemre? Ha szükséges, előidézhetünk egy kamionos sztrájkot, és a helyi boltok nem kapnak ellátást. Bármikor éheztethetünk, ha úgy tetszik. Csak azért van ételed, mert adunk neked az asztalunkról. A világválság alatt az élelmiszer a mi ellenőrzésünk alatt volt. Elkerített helyeken élelmiszerhegyeket halmoztunk fel, és hagytuk elrohadni. Az éhezőket aztán munkatáborokban dolgoztattuk, habár bőségesen volt élelmiszer. Tényleg azt hiszed, hogy legyőzhetsz minket? Azt mondod, aranyat gyűjtesz majd, hogy mégis legyen készpénzed krach idején. Egyszerűen hozhatunk olyan törvényt, amely megtiltja az arany birtoklását, ahogy a múltban is tettük. Ha aranyat találunk nálad, egyszerűen elkobozzuk, és bebörtönzünk törvénysértésért. A börtönben pedig majd dolgoznod kell a börtöniparban. Napjainkban úgy alakítjuk a képet börtönbeli munkatáborainkról, hogy azt senki nem ellenzi. Azt mondjuk az embereknek, hogy a gyilkosoknak fizetniük kell a fenntartásukért.
Az persze már senkinek nem jut eszébe, hogy paradicsomtermesztőket is hatalmunkban áll bezáratni. Hozhatunk olyan törvényt, ami betiltja a kerteket, aztán kreálunk egy tudományos magyarázatot, hogy miért csak a tőlünk származó élelmet vásárolhatod. Ha valaki meglátja, hogy paradicsomot termesztesz, feljelentenek nálunk, és átszállítunk a mi földünkre dolgozni. Ó, ti ostoba nacionalisták! Nincs menekvés számotokra, mert már jóval születésetek előtt elkezdtük szőni rabul ejtésetek tervét. Tanáraitok és lelkészeitek már nemzedékek óta formálják gondolataitokat számunkra. Fogalmad sincs, hogy hogyan kerülj ki befolyásunk alól, az öngyilkosságot leszámítva. Gyerünk, öld meg magad. Csak bennünket segít a túlnépesedés tekintetében. Nem árthatsz nekünk, nem találsz meg bennünket, és elképzelni sem tudod, hogy mire készülünk.
GONDOLATOK ELLENŐRZÉSE
Mi irányítjuk Hollywoodot. Az olyan filmeket, mint például a Terminátort vagy az Armageddont sok más filmmel egyetemben egyszerűen azért készítettük, hogy utasításainknak megfelelő gondolkodásra késztessünk. Úgy rendeztük, hogy örömödet
-
10. jason4886 (Válasz erre):
2010. 01. 31. 4:11
fofyt. GONDOLATOK ELLENŐRZÉSE
Mi irányítjuk Hollywoodot. Az olyan filmeket, mint például a Terminátort vagy az Armageddont sok más filmmel egyetemben egyszerűen azért készítettük, hogy utasításainknak megfelelő gondolkodásra késztessünk. Úgy rendeztük, hogy örömödet leld az erőszakban, mert így ha elküldünk, hogy az eléd állított rosszakat megöld, nyafogás nélkül megteszed. Erőszakos videójátékokat helyeztünk bevásárlóközpontok játéktermeibe, hogy a fiatal elméket felkészítsük a harc művészetére. Úgy rendeztük, hogy hadseregünket és a rendőrséget jó erőknek tulajdonítsd, és hogy olyan dolgoknak vesd alá magad, ami még néhány évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Művészi programjaink mind úgy vannak tervezve, hogy segítsenek téged alávetni az új világrendnek, és még szolgáld is azt.
A Star Trek (Űrszekerek) és más hasonló alkotások arra tanítottak meg, hogy egyszerűen engedelmeskedj az új nemzetközi uralkodók parancsainak. Ó ti ostobák! Azt hittétek, hogy szórakoztatás, holott tulajdonképpen oktatás volt. Vagy merjem azt a szót használni, hogy "agymosás" vagy "agykontroll"? Ha már itt tartunk, láttad az új Csillagok háborúját? Micsoda remekműve az elme manipulálásának! Emberek mindenféle és fajta leírhatatlan szörnyekkel tárgyalnak. És angolul tárgyalnak. Kíváncsi vagyok, hol tanultak meg azok a szörnyek angolul. Ó milyen egyszerű a polgár elméje. Sose jut eszébe, hogy éppen tündérországba viszik. A Csillagok háborúját majdnem mindenhol reklámoztuk, ahová az ember megy. Megtalálható volt a Wal-Martban, a K-Martban, a Taco Bellben, egy csomó intézményben és kereskedelmi egységben. Van ebben a filmben valami, amit akarunk, hogy megtanulj. Vagy talán azt lehetne mondani, hogy van benne valami, amit nem akarunk, hogy megtanulj. Bárhogy is van, az egész dologból az kerekedik ki, amit mi akarunk.
Hogy persze kordában tartsunk, utasítottuk a választott hivatalnokokat, hogy látszólag korrigálják a gonosz erőszakot. Clinton elnök most a hollywoodi filmek erőszakossága ellen beszél. Ez nem fogja megoldani a problémát, de az emberekkel elhiteti, hogy dolgoznak a kérdésen. A szex és az erőszak a legjobban hasznosítható erők, amik előnyünkre szolgálnak. Az emberek nem szeretik feladni a szexet és az erőszakot, így mindent, amit akarnak, elébük teszünk. Ezzel úgy lekötjük őket, hogy az igazi dolgokkal nincs lehetőségük foglalkozni. Ezek teljes egészében a mi kezünkben maradnak. Clinton elnök nagyon segítőkész. Tudtuk, hogy milyen jellem, mielőtt elnöknek tettük. Az is segítségünkre szolgált, hogy felfedtük, így az ifjúság erkölcsi szokásait az új viszonyokhoz igazítottuk. Ez előnyünkre szolgál.
Még ettől is kellemesebben esett számunkra azoknak a hiábavaló erőfeszítése, akik azt hitték, hogy akaratunk ellenére eltávolíthatják. Az elnök hasznunkra van, és senki nem fogja elmozdítani, amíg mi azt nem mondjuk. Bocsáss meg, ha látszólag gúnyolódok a hiteden, de a hited már rég elavult. Nem látod, hogy hiú szabadságod és jogos méltóságod semmi nekünk? Csak azt teheted, amit mi mondunk. Elnököket távolítunk el, ha kell, és az őt követő addig lesz ott, amíg le nem váltatjuk a következővel. Akkor a vezető jelöltet eléd tesszük, és arra szavazol, akire mi akarjuk, hogy szavazz. Ezzel azt a hitet tápláljuk, hogy tőled is függ, ki lesz az új elnök.
KIFÜRKÉSZHETETLEN TITKAINK
A mostani szerbiai háborúval sok célunk van, de ezekről nem beszélünk nyíltan. Átengedjük a talkshow-műsorvezetőknek, hogy értelmetlenül fecsegjenek, de a lényegét egyik sem érinti. Mindenekelőtt Koszovó oly gazdag természeti kincsekben, hogy teljes ellenőrzésünk alá kell vonni. Koszovó gazdag urániumban, és az uránium segítségére van uralmunknak. És persze ezek az ásványok így nem kerülhetnek potenciális ellenségeink kezébe. Milosevics nem segített, hogy ezeket a nyersanyagokat kezünkre játssza, így egyszerűen addig nehezítjük a dolgát, míg meg nem teszi. Most már a győzelem elkerülhetetlen Jugoszláviában.
Ezt a büszke népet arra az alázatra kényszerítjük, amit minden néptől elvárunk. A háború után, ha Milosevics meg nem alázkodik kellőképpen, akkor nemzetközi bíróság elé visszük háborús bűnök vádjával. Mi találtuk ki ezt a kifejezést. Ötletes, nem gondolod? Hogyan létezhet olyan dolog, hogy háborús bűn? A háború legalapvetőbb természete, hogy a szabályok fel vannak rúgva. Szórakoztató nézni, ahogy az országok az általunk elébük tett törvények szerint próbálnak háborúkat vívni. Az egyetlen háborús bűn, ami tényleg létezik, az annak a bűne, hogy valaki ellenünk van. Ellenünk lenni sérti a törvényünket. Mint már láttad, ha valaki velünk van, nem érdekel, hogy mit csinál. Nelson Mandela tán nem volt bombakészítő terrorista, aki sok ellenségét megölte? Hőst csináltunk belőle. Mi semmilyen törvényt nem veszünk figyelembe, ha háborúról van szó. Bárhol, bármikor azt csinálunk, amit akarunk. Nemzeteket éheztethetünk halálra, elpusztíthatjuk a lakosságot és más egyéb szörnyűségeket is megtehetünk, amikért ellenségeinket bíróságra visszük. Nézd meg példánkat. Szanaszét bombáztuk Szerbiát, a koszovóiakat kibombáztuk otthonaikból, megmérgeztük a folyókat és a patakokat, kikapcsoltuk az áramot, óriási krízist okozva az országban, aztán briliáns módon úgy állítjuk be, hogy ez az egész Milosevics bűne, és ezért bíróság elé kell állnia. Ugyanezt csináltuk Waco-nál. Úgy csináltuk, mintha az egész David Koresh hibája lett volna. Aztán ott van az ügyeletes rosszfiú, Szaddam tömegpusztító fegyvereivel együtt. Rosszfiúkból túlkínálat van, és bármikor találunk egyet, ha szükségünk van rá. Ha belegondolsz, igazán vicces. Nem vagyok nagyon humoros ember, mégis sokszor azon veszem észre magam, hogy nevetek, mennyire teljesen abszurd dolgokat helyezünk eléd, és te készségesen elfogadod.
Csodálkozol, hogy a világ vezetői reszketnek jelenlétünkben? Tudják, hogy nincs más hatalmuk, csak amit mi adunk nekik. Nem félünk Oroszországtól vagy Kínától, mert rendszereik most már teljes egészében az ellenőrzésünk alatt vannak. Kína tisztában van azzal, hogy bármikor bármennyi vállalatát befagyaszthatjuk Amerikában, és az összes tőkéjét egy tollvonással megszüntethetjük. A nemzeteket arra használjuk, amire csak akarjuk. Mindenki tudja, hogy vagy behódol nekünk, vagy meghal. Szerencsére volt néhány ellenálló, mint például Szaddam vagy Milosevics, akik segítségével megmutattuk a világ vezetőinek, hogy mit teszünk, ha valaki nem hódol be. Ha céljainkat követed és azt csinálod, amit mondunk, akkor azért dicsőség jár. Ha nem teszed, akkor annak szomorú és tragikus eredménye lesz. Igazán szeretnélek megóvni egy ilyen végzettől. De megint csak elmondom, hogy semmilyen következménye nincs, ha nem óvunk meg. Akkor veled csak csökkentjük a túlnépesedési problémát.
OSTOBA LÁZADÁSOD URALMUNK ELLEN
Néhányan azt hiszitek, hogy megállíthattok azzal, hogy bombát helyeztek el egy abortuszklinikán vagy egy kormányépületben. Ostoba lelkek! Hogyan árthat ez nekünk? Csak arra jó, hogy példaként használjuk, hogy még nagyobb ellenőrzést és terhet rójunk a lakosságra. Imádjuk, ha lázadsz és felrobbantasz valamit. Te adod az okot, hogy még több törvényt hozzunk az olyan dolgok ellen, amik esetleg hozzájárulhatnának a szabadságodhoz. Ha valaki időnként nem robbantana fel valamit, akkor nem tudnánk mire hivatkozva tovább korlátozni téged. Nem látod, milyen reménytelen ellenállni nekünk? Minél inkább izegsz-mozogsz, annál jobban megszorítunk.
A mi birodalmunk a pénz birodalma. Bocsáss meg, de be kell vallanom, hogy inkább a pénztelenség urai vagyunk. Ebben a kijelentésben látnod kell a humort. Adtunk nektek egy darab papírt vagy számjegyeket a számítógép-képernyőn, aminek azt a nevet adtuk, hogy pénz. Semmilyen fedezete nincs, és semmi nem igazolja, csak az, amit mi mondunk. A semmiből teremtjük, nyomtatjuk, kölcsönadjuk, értéket adunk neki, és vesszük el, ha kell. Minden, aminek köze van a pénzhez, a mi kezünkben van. Gondolkozz, mit tehetsz ellenünk pénz nélkül? Ha ellenállni próbálsz, megvonhatjuk a hitelt tőled, vagy befagyaszthatjuk a számládat. A készpénzedet könnyedén elkobozhatjuk. Oly sok szabályt hoztunk az életben, hogy pénz nélkül egyszerűen nem tudsz létezni.
Táborozz le állami földön, és két héten belül menned kell. Két hét alatt nem tudsz kertet művelni. Vadonjaink legtöbbjébe a csapásokon csak engedéllyel léphetsz be. Olyan törvényt hoztunk, hogy nem sokáig lakhatsz lakókocsiban egy helyen. Bizonyos idő után költöznöd kell. Nem gondolkoztál még azon a nevetséges dolgon, hogy megengedjük, hogy az emberek egész életükön át egy dobozban éljenek, de nem engedjük, hogy lakókocsiban éljenek, hacsak nem fizetnek adót a táborhelyért? Azt akarjuk, hogy rendszerünk része légy. Amikor házat veszel, mi nem csak az adójövedelmet kapjuk, amit saját céljainkra használunk, hanem nagy jövedelmünk származik a kölcsön kamataiból is. Csak a kamat miatt a házad két-háromszorosát fizeted. A kamat is adóköteles, mely összeget szintén mi használunk azokban a szektorokban, ahol akarjuk.
Nem akarjuk, hogy megszabadulj tőlünk, és ezért csináltuk meg így a rendszert. Te a mi tulajdonunk vagy. Nem engedjük, hogy vásárolj vagy eladj, hacsak be nem hódolsz fennhatóságunknak. Ha bíróságra viszel minket, kifárasztunk, és a végén veszítesz. Ha erőszakhoz folyamodsz, valamelyik munkatáborunkban kötsz ki, pontosabb nevén börtöniparunkban. Szükséged van a pénzünkre, a szórakoztatásunkra, üzemanyagunkra, az eszközökre, és ha ezek nincsenek, megfosztva érzed magad. Ezáltal alá kell vesd magad akaratunknak. Azt sem tudod többé, hogyan gondolkozz, mert vallásaitokat és istenhiteteket teljesen elerőtlenítettük. Csak te vagy egyedül, és elég jól rávettünk mostanában, hogy a saját farkadat kergesd.
Remélem, ez a kis jegyzet elég információt nyújt, hogy miről szól az új millennium. A 21. század a mi századunk. Beléphetsz, ha úgy cselekszel, ahogy mondjuk. Nem áll szándékunkban, hogy a te úgynevezett emberi jogaiddal és az alkotmányoddal játszadozzunk. Ezeket a dolgokat csak saját céljainkból használtuk egy ideig. Az alkotmányod számunkra csak egy vicc. Azt teszünk vele, amit akarunk. Sosem tűnt fel neked, hogy 50 évvel ezelőtt az alkotmányodat használva tiltottuk be az abortuszt? Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy legalizáljuk az abortus
-
11. jason4886 (Válasz erre):
2010. 01. 31. 4:13
fotyt. Remélem, ez a kis jegyzet elég információt nyújt, hogy miről szól az új millennium. A 21. század a mi századunk. Beléphetsz, ha úgy cselekszel, ahogy mondjuk. Nem áll szándékunkban, hogy a te úgynevezett emberi jogaiddal és az alkotmányoddal játszadozzunk. Ezeket a dolgokat csak saját céljainkból használtuk egy ideig. Az alkotmányod számunkra csak egy vicc. Azt teszünk vele, amit akarunk. Sosem tűnt fel neked, hogy 50 évvel ezelőtt az alkotmányodat használva tiltottuk be az abortuszt? Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy legalizáljuk az abortuszt, akkor is ugyanezzel az alkotmánnyal támasztottuk alá. Emberi jogaid és az alkotmányok azok, amiket mi mondunk, hogy azok. Mi csak arra használtuk az "emberi jogok" kifejezést, hogy a dolgokat megfelelő zavarban tartsuk. Minél nyugtalanabbak a dolgok, annál jobb nekünk, addig, amíg nem áll minden a teljes szolgálatunkban. Ez a kis levél lehet, hogy sértő számodra, mivel ilyen egyszerűen beszéltem, de ez igazából nem érdekel bennünket. Kár, nem? Minden tetszhalott birkának... (üzenet vége
-
12. AnathDas (Válasz erre):
2010. 01. 31. 9:23
Valóban ellentmondásosnak tűnhet amit mondtam, de az csak a szemlélet mód miatt van a gonosz és a jó, más-más nézőpontból és amikor azt mondom, hogy a gonosz igen is gonosz és azt valóban támadni kell, akkor e világ az anyagi világ dimenziójában így is van. Viszont amikor azt mondom hogy a gonosz az jó és Istennek tetsző, az az isteni dimenzió látásmódja.
A védikus szemlélet mód más-más dimenziókat ismer, nem csak egy félét. A világban fellelhető dolgokat vizsgálhatsz közelebbről és távolabbról is. Ha csak közelről nézed a dolgokat nem láthatod az egészet. Ezért néha el kell menni a terepasztaltól és onnan egészen másként fest a dolog és az ilyen személy azt látja, hogy az egész Viládmindenség az Úr terve alapján működik, még a démonikus sötétség erői is, és úgylátni innen, hogy még ők is az Úr tervének része, hogy FELÉBRESSZEN MINKET HOGY NE ÉREZZE MÁ' MAGÁT AZ ÉLŐLÉNY OLYAN JÓL ITT ÉS KEZDJEN ÉRDEKLŐDNI AZ IGAZSÁGRÓL ISTENRŐL ÉS VÉGRE HAZATÉRJEN Ő HOZZÁ. EZ A CÉLJA A GONOSZ ESZKÖZÉNEK ÉS EZ JÓ CÉL.
A helyes reakció a démoni erők ellen, hogy felemeljük a tudatunkat Isten-tudatunkat, mert minden probléma ennek a hiánya miatt van és ők ez kihasználják!!!
Igazából mikor ilyen helyzet áll elő, mint manapság hogy minden a fejetetejére állt azért csak is magunkat okolhatjuk. A GONOSZ INNEN NÉZVE, BENNÜNK LAKOZIK, NEM PEDIG KINT! A GONOSZ MI TEREMTJÜK MI VONZUK BE! MI VAGYUNK A GONOSZ. a gonosz az anyagi világ része és ahol szennyeződés van ott kegyetlenül,lecsap és....az van mint most.
-
13. vomit (Válasz erre):
2010. 01. 31. 13:26
bazz, ezen betojtok. hallga mit kantalnak a gyerekek, amitol bush majdnem elelvez www.youtube.com/watch?v=jb1AgtnXDVs
-
14. R2 (Válasz erre):
2010. 01. 31. 16:21
Én úgy gondolom, a Cionisták legnagyobb szerencséje, sikerült elhitetniük az emberiség nagy részével hogy a pénz az isten. Ettől a pillanattól gondolatainkban és testi mivoltunkban is a földhöz lettünk ragasztva. A testünket teleszennyeztük mindenféle kemikáliákkal, oltásokkal, elnehezítettük az állatok húsával, hedonista fogyasztóvá váltunk. Ezek után nem vagyunk képesek legyőzni az első korlátunkat sem amely a fizikai. Hogyan lennénk képesek ezután magasabbra emelkedni? Földhöz ragadtunk, és megpróbáljuk kielégíteni a vágyainkat a bevásárlóközpontok kínálatából, valamint lekötni magunkat a pénz számolásával, gyűjtésével. A jobb jövő illúzióját hívjuk segítségül, miközben nem figyelünk a jelenre, pedig energia csak a jelenben van, sem a múltban, sem a jövőben nincs.
-
15. Janó (Válasz erre):
2010. 01. 31. 17:07
Kedves jason4886.
Valóban szerencsétlen húzás volt az OPNI (Országos Pszichológiai és Neurológiai Intézet) megszüntetése. Ha már így szélnek lettél eresztve, a továbbiakban légy oly kedves rendszeresen szedni a kezelőorvosod által felírt gyógyszermennyiséget. Annyira ütődött azért Te sem lehetsz, hogy ne tudd: minden fórumozó IP cím által lekövethető. Nos, mi itt írunk ezt-azt-amazt, felvállalva véleményünket emilcímestől-honlapostól. Ha pedig Te valóban az vagy, akinek itt feltünteted magad, a nyilvánosságra hozott információid igen-igen felbosszanthatják gazdáidat, akik nagyon nem szeretik az efféle szószátyárságot.
Talán ha másik homokozót keresnél magadnak...
-
16. Kappa (Válasz erre):
2010. 01. 31. 21:12
Janó, Jason4886 csak idéz.
-
17. Janó (Válasz erre):
2010. 01. 31. 23:36
Hát ez számomra nem volt egyértelmű.
Idézőjel és a hivatkozás megjelölése nélkül Jason4886 saját véleményének tűnt...
-
18. Kapocs (Válasz erre):
2010. 02. 02. 22:29
Jason4886 valóban idéz. Ezt én már másutt is olvastam...és hát a helyzet tényleg ez.
-
19. pipistrello (Válasz erre):
2010. 02. 04. 16:13
Jano!!!!!! hahahahaha, tök igaz, ez a helyes válasz, gratulálok, igen hülye lucsógásra kár volt enyi cyber-spacet elpocsékolni. DE!!!! tényleg sarokba szorítva érzik magukat a patkányok, ezért sziszegnek, köpkönek, mindenhol.Az a helyzet, ha nyerőre állnának, nem is vennék a fáradtságot hogy az alattvalókat befenyítsék, vagy tájékoztassák. Ez itt valamit össze ollózott, oszt jó napot, beírta. Ennyi.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
|