Ráma, aki elpusztítja a gonoszt, Új Világrend közeleg
Ma van az Úr Rámacsandra megjelenési napja, aki azért jelent meg, hogy megszabadítsa a világot a gonosz rémuralmától, amit Rávana ráksasza testesített meg. Ez egy nagyon ősi, régmúlt időben történt, olyan régen, amit a gazember tudósok el sem tudnak képzelni, akik abban a tévhitben élnek, hogy az emberiség néhány ezer éves és a majmoktól származik. Azok akik, ilyen fikció hívei, azok minden bizonnyal ostoba majmok. Csak majmok (állatok) lehetnek, mert a majomnak nincs agykapacitásuk arra, hogy megértse Istent, az Isten teremtését, és mindent, ami mögött Ő áll. Csak az érzéki élvezeteknek hódolnak, s nem látják a dolgok közötti összefüggéseket, azok egymástól való függési rendszerüket és legfőképp, nem látják e rendszerek mögötti tervezetséget.
Rávana, aki azon dolgozott, hogy saját kézbe tartsa a világot, legyőzött mindenkit az univerzumban és elfoglalta Lankát, ahol egy Babilonhoz hasonló és célú építményt emelt. Szabadon járást akart a mennyei bolygókra. Az Úr Ráma hatalmával nem számolva, és segítőivel a vánaráknak nevezett majomcsapataival, –akik egyébként okosabbak voltak, mint a ma embere, mert elfogadtak egy felsőbb irányító elvet, Istent. Lemészárolták a démonokat.
A ráksasza faj, mint olyan igen megritkult, s már nem fenyegette a világot.
Az az igazság, hogy a ráksaszák még mindig vannak és taktikát alkalmazva próbálják a kis dolgaikat ránk erőltetni. Az Úr Ráma szintén jelen van, és képes felvenni a harcot napjaink démonjaival. A Hare Krisna/ Hare Ráma mantrában a „Ráma” szó ugyan olyan erős mint maga az Úr és ha sok ember együtt énekli a szent nevét, napjaink Rávanái el fognak pusztulni. A mantrákkal ölni is lehet.
Ha figyelitek a híreket egyre többet lehet hallani az Új Világrend (New World Order) tervéről, mint az egyedüli esély, hogy megmeneküljünk a válság helyzetektől. A minap összeült a G20 és ott Gordon Brown –aki egyik legnagyobb söpredéke e világnak- megint az New World Orderről beszélt. Egyre több találkát szerveznek az Elit tagjai úgy, mint Obama, a Brit királyi család Rockefellerék stb., hogy végső döntéseket hozzanak meg az Új Világrend megalakításához. A Londoni zavarásokból látszik mennyire komoly a helyzet. Az emberek elvesztették a bizalmat a politikusok, és bankárok jó szándékában. Nagyon sok tájékoztató van már az emberek között, hogy az Elit tervei, rendkívül veszélyesek, s hogy az Elit tervei a legkevésbé sem békés célúak. Nem is tudom, hogy hogyan akarják ezt kihozni. Most eszembe jutott egy idézet, amit a David Rockefellertől származik (a Zeitgeistben benne van) és abban az mondja, hogy a NWO már nincs mesze most csak az a kérdés, hogy békés módszereket alkalmaznak, vagy erőszakhoz nyúlnak, hogy megvalósítsák azt. A véleményem, hogy ha a fű alatt ez nem sikerül, csak egy újabb világháború rendezhetné el, alakítaná át a világot, ezzel képlékennyé téve azt, újra indítanák a rendszert, de már a régi tervek szerint. Húúú milyen egy aljas dolog lenne, de ha kell meg-fogják-csinálni, mert démonok. Ide haza is vannak ügynökök, mint pl.: Orban Viktor, aki népünk egyik legnagyobb gaz"embere". Emlékszel az Új Világrend hangzatos mondatára...?
Ezek angol nyelvűek:
http://www.youtube.com/watch?v=Stmz0n1o13o Ezt nézzétek
Gordon Brown beszéde a globalizációról, egységes világról:
http://www.youtube.com/watch?v=ODfuv4d57i4
Ez meg tegnapi G20-on:
http://www.youtube.com/watch?v=i8IyREChuIg
NWO még:
http://www.youtube.com/watch?v=Koe7SS5E5dE&feature=related
Ez magyar:
http://www.youtube.com/watch?v=MkyzaHK1Y3o
Ez is magyar Nézd meg!!! És küldjétek el másoknak is!!!!
http://www.youtube.com/watch?v=jGSj3jtPdno&feature=related
Figyelem!!! Nagyon nagy veszély leselkedik ránk!! De nincs félni valónk mert az Úr segít, ha a kezébe ajánljuk magunkat. Ha....!
Eddig 4 komment érkezett
(
)
-
1. Silas108
2009. 04. 03. 11:58 -
2. Silas108
2009. 04. 03. 12:06felraktam iwiw.re, remélem sokan megnézik...
-
3. Vass15
2009. 04. 03. 12:20Nah ez durva tényleg... A videót ki nyomtam én is a blogra meg szét küldtem...
-
4. AnathDas
2009. 04. 03. 22:15Mindenkinek tudnia kell, hogy a jövő nem lesz szép ha engedünk a gonosznak.
Az embereket már teljesen lefárasztották a médián keresztűl, s sikerűlt elérni, hogy az embereket ne érdekelje a politika. Mindenki tudja, hogy gazemberekkel van dolgunk s mégse teszünk semmit, holott tudnánk, csak ezt a képességünket is elnyomják a levegőben lévő nagyfrekvenciás hullámokkal.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.































Na jó, ez azért tényleg durva...